A zenekarról
A Győri R.E.T.E.K .-et együttest valamikor 2004 végén alapította Némi dobos, Sese énekes (akkor még basszeres), Levi és Ádi gitáros. Nemsokára énekest kezdtünk keresni, akit meg is találtunk Ditrich Tomi személyében. Ezután próbahelye után néztünk és 2005 januárjában meg is találtunk a Pannónia úti garázs soron. Csak egy példa hogy a Gyalázat is innen indult és alkalmanként máig is itt zenélnek. A garázst az akkor még Free Vipers névre hallgató rock zenét ”játszó” formációval béreltük és máig is egy garázsban vagyunk velük igaz az ő nevük Explode-ra változott. Február környékén megérkezett hozzánk az első bob cucc hála nekünk és az első bassz erősítő hála a Vipersnek. Nemsokára Tomi elhagyta az együttest és mi újra énekest, kerestünk. Teltek múltak a hetek és lassan elkezdtük a próbákat, amik nem voltak túl sikeresek a megfelelő hangszeres tudás és hangtechnika nélkül. Április környékén már rendelkeztünk a megfelelő hangtechnikával, ahhoz hogy elkezdjük rendesen próbálni de énekesünk még mindig nem volt. Egy próba alkalmával a két gitáros arra döbbent rá hogy Sesének nincs is oi! rossz hangja és megegyeztünk, hogy ő az énekesi tevékenységeket is el fogja látni. A próbák csak folytatódtak és a számok sorba, születtek de lassacskán elkezdtünk azon gondolkodni hogy egy komolyabban basszerozni tudó egyént keressünk ez együttesbe. Mihelyst egy ivászatunk során rátaláltunk Titire aki máig a basszusgitárosunk. A próbák mostanában ritkák és lassan de biztosan születnek az új számok. Mai felállás Sese ének, Némi dob, Titi basszusgitár, Ádi és Levi gitár.
Levi 2005.09.17.
Hogy folytassuk a történetet a zenekart elhagyta a dobos, azaz Némi, és hosszas keresés után 2006. 03. 17.-én csatlakozott hozzán Steve, akit egy korábbi táborozás során ismertünk meg. Steve mellesleg 6 éve dobol és remek segítség a zenekar számára. Remélem nektek is tetszeni fog és kívánunk neki szerencsét! :)
R.E.T.E.K. 2006.03.20
|